2017.12.22. Határtalan

Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ötszáz Bibliát adott ajándéka Csongrád megyébe a református Kórházlelkészi Szolgálat a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója alkalmából. Elsőként Matosné Bokor Anikó szegedi kórházlelkészt hallják Hegedűs Márk összeállításában.

Ötévestől százéves gyerekekig mindenkinek ajánljuk Sigmond Júlia Pistike mesék című könyvét. Az V. Kolozsvári Adventi Könyvvásáron, december 17-én, a szerző izgatottan engedte útjára legújabb alkotását. A könyvbemutatót követően rádiónknak a 12 részes meséskönyv kulisszatitkairól, a játékosságról, illetve további terveiről is mesélt a végtelen életkedvű Júlia néni. Mindezek mellett természetesen egy kis ízelítőt is kaptunk a jópofa történetsorozatból.  Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja szervezésében 2017. július-december között negyedik alkalommal került megvalósításra a Főiskola nyelvoktatási programjainak támogatása. Ennek keretén belül Kárpátalja 45 településén magyar mint idegen nyelv tanfolyamok zajlottak 4169 fő részére. December 20-án vehették át tanúsítványaikat azok, akik sikeresen elvégezték a képzést. Erről kérdeztük Váradi Natáliát, a Felnőttképzési Központ vezetőjét. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Református istentisztelet

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2022. január 23-án, vasárnap 8.05 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Izsmán Jónás ipolysági lelkipásztor. ...

Fogyott a reformátusok száma Szlovákiában

A Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett népszámlálási adatai alapján 2021-ben Szlovákia lakosságának 1,56 százaléka vallotta magát reformátusnak, ami 85 271 főt jelent. A református felekezethez ... ...

2022. január 21., péntek

5Móz 27 és Mt 9,18–26 (ÓSZ) „Ezen a napon lettél Istenednek, az ÚRnak a népe” (9). Mire vagy büszke, testvérem? „Légy csendben” egy ... ...

2022. január 20., csütörtök

5Móz 26 és Mt 9,9–17 (ÓSZ) „Kivittem házamból a szent tizedet, oda is adtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek ... ...

2022. január 19., szerda

5Móz 25 és Mt 9,1–8 (ÓSZ) „Ha a bűnös verést érdemel...” (2). A mai napig fel tudom idézni azt, hogy gyerekkoromban egy-egy magyar ... ...