2012.12.10. Határtalan

Összeállításunkban részleteket hallhat a Kistárkányban, Tiszacsernyőben és Ágcsernyőben tartott evangelizációs estékről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

December 4-én tartották a kolozsvári temetők működését szabályozó tanácsi határozattervezet közvitáját a városházán. A több mint 3 órán át tartó vitán jelen voltak a kolozsvári magyar civil szervezetek, valamint a magyar és román egyházak képviselői is. Emil Boc (ejtsd: Émil Bok), Kolozsvár polgármestere szerint a vita civilizáltan folyt le, a javaslatok, amelyek elhangzottak akár a civil szféra, akár egyházak, vagy politikum részéről, hasznosak és építőek voltak. Kiss Gábor összeállítása következik.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar főiskola közös szervezésében Kárpátaljára látogatott Jankovics Marcell, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor. December 5-én a Kölcsey Ferenc Szakkollégiumban a szerző jelenlétében vetítették Jankovics Marcell Az ember tragédiájának rajzfilmes Madách – adaptációját. Másnap vendégelőadóként a Magyar mesék, mondák jelképrendszeréről tartott előadást a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola dísztermében. Fábián Kata összeállítását hallják.

Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak és esélyt az esélyteleneknek üzenettel hirdeti meg az Ökumenikus Segélyszervezet ebben az évben is az országos adventi adománygyűjtést. Erről kérdezte Ungvári Judit Gáncs Kristófot a szervezet kommunikációs igazgatóját.

November 27. és 30. között, négy estén keresztül evangelizációs estékre került sor a felvidéki Zempléni Egyházmegyéhez tartozó kistárkányi anyaegyházközségben és annak leányegyházközségeiben Tiszacsernyőben és Ágcsernyőben. Az evangelizációs estéket követően Molnár István kérdezte Tarr Ferdinánd, helyi lelkipásztort a szervezésről, valamint az alkalmon résztvevőket a benyomásaikról, élményeikről.

Ezen a hétvégén is gyűjt adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat Debrecenben. A részletekről és a folyamatban lévő akciókról Balogh Barnabás lelkész-igazgatót kérdezte Búzás Bori.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Református istentisztelet

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2022. január 23-án, vasárnap 8.05 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Izsmán Jónás ipolysági lelkipásztor. ...

Fogyott a reformátusok száma Szlovákiában

A Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett népszámlálási adatai alapján 2021-ben Szlovákia lakosságának 1,56 százaléka vallotta magát reformátusnak, ami 85 271 főt jelent. A református felekezethez ... ...

2022. január 21., péntek

5Móz 27 és Mt 9,18–26 (ÓSZ) „Ezen a napon lettél Istenednek, az ÚRnak a népe” (9). Mire vagy büszke, testvérem? „Légy csendben” egy ... ...

2022. január 20., csütörtök

5Móz 26 és Mt 9,9–17 (ÓSZ) „Kivittem házamból a szent tizedet, oda is adtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek ... ...

2022. január 19., szerda

5Móz 25 és Mt 9,1–8 (ÓSZ) „Ha a bűnös verést érdemel...” (2). A mai napig fel tudom idézni azt, hogy gyerekkoromban egy-egy magyar ... ...