2012.12.17. Határtalan

Mai adásunkban erdélyi, kárpátaljai és anyaországi hírekből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Mérföldkőhöz érkezett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári új épületének kivitelezése. A Természettudományi és Művészeti Karnak otthont adó ingatlan építése félidejéhez ért, azaz tartószerkezete elérte legmagasabb pontját, és elkezdődhetnek a belső munkálatok. Ez alkalomból az építő és az építtető bokrétaünnepet szervezett, amelyen jelen volt Dávid László, a Sapientia rektora, Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja, Kató Béla, a Sapientia alapítvány elnöke és Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Tonk Márton összegezte az építési folyamatot. Csepán Gellért összeállítását hallják.

Karácsony közeledtével idén ismét 2 millió forintos támogatást adományozott a Tranzit Ker Kereskedelmi Zrt. a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centruma Gyermekgyógyászati Intézetének. Hogy mire fogják költeni az idén összegyűlt adományokat a gyermekklinikán, arról Dr. Balla György akadémikust, egyetemi tanárt, klinikaigazgatót kérdezi Solymosi Miklós.

Kolozsvárnak 2 operaháza és 2 nemzeti színháza van. Ugyanis az egyetlen olyan város Romániában, ahol mind a román, mind a magyar nemzetnek saját intézményei vannak. A kolozsvári magyar zenés színjátszás 220. éves, ez alkalomból a Kolozsvári Magyar Opera egy lemezkiadvánnyal és könyvvel járult hozzá az ünnepséghez, de Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára is szerveznek egy emlékünnepséget. Szép Gyulával, az opera igazgatójával Kiss Gábor beszélgetett.

December 14-én nyílt meg Imre Ádám kárpátaljai fiatal festőművész képkiállítása. A tárlatnak a Rákóczi főiskola Gross Arnold kiállítóterme ad helyet december 19-ig. Az autodidakta húszéves festő súlyos mondanivalókat jelenít meg képein. Imre Ádámmal Birta Zoltán beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Református istentisztelet

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2022. január 23-án, vasárnap 8.05 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Izsmán Jónás ipolysági lelkipásztor. ...

Fogyott a reformátusok száma Szlovákiában

A Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett népszámlálási adatai alapján 2021-ben Szlovákia lakosságának 1,56 százaléka vallotta magát reformátusnak, ami 85 271 főt jelent. A református felekezethez ... ...

2022. január 21., péntek

5Móz 27 és Mt 9,18–26 (ÓSZ) „Ezen a napon lettél Istenednek, az ÚRnak a népe” (9). Mire vagy büszke, testvérem? „Légy csendben” egy ... ...

2022. január 20., csütörtök

5Móz 26 és Mt 9,9–17 (ÓSZ) „Kivittem házamból a szent tizedet, oda is adtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek ... ...

2022. január 19., szerda

5Móz 25 és Mt 9,1–8 (ÓSZ) „Ha a bűnös verést érdemel...” (2). A mai napig fel tudom idézni azt, hogy gyerekkoromban egy-egy magyar ... ...