2012.11.16. Határtalan

Összeállításunkban ma erdélyi, kárpátaljai és anyaországi eseményekről tudósítunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Magyar Honvédség életére is rányomta bélyegét a gazdasági válság. A honvédelmi költségvetés összege kormányrendelet alapján 2014-ig nem csökken, sőt, bizonyos fejlesztéseket még így is végre tudtak hajtani, illetve a jövőben is indulnak beruházások. Hende Csaba honvédelmi miniszterrel Tóth Béla beszélgetett

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 8—10. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete és Öregdiák Szövetsége közösen szervezete meg a Kárpát-medencei magyar társadalomkutató műhelyek és intézetek találkozóját. A nyitóelőadást prof. dr. Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke tartotta A külhoni magyar tudományosság helyzete a Kárpát-medencében (különös tekintettel a társadalomtudományi kutatásokra) címmel. Az előadás után a professzor válaszolt arra a kérdésre is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia hogyan tudja támogatni a külhoni tudományos kutatásokat. Elmondásából kiderült, hogy a kárpátaljai kutatócsoportok nagy aktivitást mutatnak. A felvételt Fábián Kata készítette.

A szakszervezeti, üzemi klubok megszűnése után Beregszász kulturális és szabadidő központja vált a város művelődési életének központjává. Az egykori zsinagóga épülete a szocreál építészet különös hagyatéka a 21. században. Mivel azonban az utóbbi években az állam vajmi keveset tudott áldozni a kultúrára, a központ igen nehéz anyagi helyzetbe jutott, épületében évek óta nem volt fűtés. Pedig 550 férőhelyes nézőtere, tágas színpada teljes mértékben ki tudná elégíteni a város polgárainak kulturális és szórakozási igényeit. Imre Józsefet, a beregszászi városi művelődési főosztály vezetőjét Fábián Kata kérdezte.

November 5 és 14 között került megrendezésre Kolozsváron a 2. Decameron Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. A záróhangverseny után  Adorjáni Eszter, az Agnus Rádió munkatársa, Kostyák Előd fesztivál-igazgatót kérdezte az idei kiadásról.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Református istentisztelet

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2022. január 23-án, vasárnap 8.05 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Izsmán Jónás ipolysági lelkipásztor. ...

Fogyott a reformátusok száma Szlovákiában

A Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett népszámlálási adatai alapján 2021-ben Szlovákia lakosságának 1,56 százaléka vallotta magát reformátusnak, ami 85 271 főt jelent. A református felekezethez ... ...

2022. január 21., péntek

5Móz 27 és Mt 9,18–26 (ÓSZ) „Ezen a napon lettél Istenednek, az ÚRnak a népe” (9). Mire vagy büszke, testvérem? „Légy csendben” egy ... ...

2022. január 20., csütörtök

5Móz 26 és Mt 9,9–17 (ÓSZ) „Kivittem házamból a szent tizedet, oda is adtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek ... ...

2022. január 19., szerda

5Móz 25 és Mt 9,1–8 (ÓSZ) „Ha a bűnös verést érdemel...” (2). A mai napig fel tudom idézni azt, hogy gyerekkoromban egy-egy magyar ... ...