Egyediek vagyunk – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Egyediek vagyunk – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Egyediek vagyunk! Tessék csak tudomásul venni a különbséget! Nem kell azt feltétlenül behozni, vagy ledolgozni. Hiszen az értékcsökkentő tényező! Pont az egyedi jelenti az értéket!

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az ujjunk sem egyforma! – mondjuk sokszor, amikor pl. emberek közti különbséget akarunk hangsúlyozni. Bizony néha nem is baj, hogy nem vagyunk egyformák, mert nem is szeretnénk olyanok lenni, mint mások. Sőt rossz tulajdonságokat tekintve, büszkén jelentjük ki: nem vagyok olyan, mint ő. Persze egyszer-egyszer jó lenne hasonlítani is azokra, akik különbek, többre jutottak, de hát nem lehet, mert akármit teszünk, az alapvető különbségek megmaradnak. Persze, ha megállapítjuk, hogy nem vagyunk egyformák, az önmagában még semmit nem jelent, hiszen az egymás közti különbség lehet jó is - rossz is. Az viszont tény, hogy néha elkeserítő a különbség! Hihetetlen erőfeszítésekre vagyunk olykor képesek, hogy ledolgozzunk bizonyos különbségeket, és jobban hasonlítsunk valakire. Elkeseredésünkben azonban, talán eszünkbe sem jut, hogy a különbség áldásait megkeressük.

Pedig hogy is van mindez a tárgyak világában? Ott éppen az egyedire vadászunk! Tetszene egy ruha, de mivel másnak is olyan van - nem kell. Az autónk is azért más, mint a barátainké, mert ebben is különbözni szeretnénk. A különbség sokszor értéket is jelent. A tárgyaknál ez nyilvánvaló. Az egyedit meg kell különböztetni, no és - fizetni. Az autók egyedi gyártásának nincs is más értelme, csak hogy a tulajdonos demonstrálja: én erre is képes vagyok, nekem külön gyártották le azt, amin járok! Értékvonzata van terítők esetében is az egyedinek. Aki vett már ajándékot, az tudja. Alig lehet észre venni a különbséget, csak az egyik kézimunka, ezért drágább. Házaink tervezésekor, építésekor is meg kell fizetni az egyedit, amely drágább, mint a típusterves kivitel. Mindezt, egyszer végre tudatosítanunk kellene magunkban, mert a különbségben, jó esetben fellelhető az az áldás, hogy az egyedi egyben értékesebb is.

Igenis értékkülönbséget jelent az egyedi! Ez érzékelhető akkor is, amikor veszünk valamit, s felhívják a figyelmünket az értékkülönbségre: ez kérem egyedi darab, ezért kerül sokba!

Mi emberek is egyediek vagyunk! Tessék csak tudomásul venni a különbséget! Nem kell azt feltétlenül behozni, vagy ledolgozni. Hiszen az értékcsökkentő tényező! Pont az egyedi jelenti az értéket! Vagy a tárgyak ebben különbek lennének és külön mérce alá esnek?

Az sokszor nem kérdés, hogy mivel mi különbözőek vagyunk, van mire büszkének lennünk. Ezt a kérdést igyekszünk is tisztázni azokkal, akiktől különbözünk, hogy ők tudják: mi hálásak vagyunk azért, hogy nem olyanok vagyunk, mint ők. Azonban, ebből a fajta önértékelésből soha nem fakad áldás, mert másnak fájdalmat okoz. Aki így büszke a maga értékeire, az nem az Alkotója egyedi darabjának tekinti magát, ezért nincs is igazán tisztában az értékeivel. Olyasmi ez, mint a kutya esetében, amely elé, ha együtt tesznek kutyaürüléket és gyémántot: biztos, hogy a kutya az ürüléket szagolgatja majd, a gyémántot pedig, legföljebb levizeli, mert ennyire futja értelmi képességeiből.

Bizonyítsuk be, hogy egyedi voltunkat, a különbözőségeinket - mi a kutyáknál jobban értjük, értékeljük. Valahol ez is értelem kérdése...

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Nincs nagyobb áldás, mint az Urat szolgálni

A rimaszombati református templomban november 15-én ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata IX. ülésszakának 10. ülése. Öt lelkészt szenteltek fel, átadták ... ...

Aki az eke szarvára teszi kezét …..

A Komáromi Református Egyházmegye 2019. november 10-én vasárnap, a hetényi református templomban tartotta meg szokásos őszi közgyűlését és egyházmegyei presbiteri konferenciáját. A kitűzött időpontra lelkipásztoraik ... ...

A Világosság református egyházi műsor 2019. november 17-ei ajánlata

Dániel Gábriel angyal által kijelentést kap a távoli jövendőről, beiktatták a Bogya és Gelléri egyházközség élére Lőrincz Gábor megválasztott lelkipásztort, egy szemeszter cserediákként a prágai ... ...

„Színről színre” - Jövő nyáron Grazban lesz a következő Közép-európai Keresztyén Találkozó

2020 nyarán immár 10. alkalommal rendezik meg a Közép-európai Keresztény Találkozót, ezúttal az ausztriai Grazban. A rendezvényen Egyetemes Egyházunk is képviselteti magát. ...

Pályázat lelkészi állás betöltésére

A Rozsnyói Református Egyházközség presbitériumának 2019. október 10-én megtartott presbiteri gyűlése a 2/2019-es határozat értelmében élni kíván a lelkészválasztás jogával. ...

Események

XXVII. Besnyei György Napok - Koncert

2019.11.17. / Nagymegyer / A Nagymegyeri Református Egyházközség 2019. november 17-én, vasárnap 16.00 órakor a XXVII. Besnyei György napok keretében a református templomban koncertet ... ...

II. Cigánymissziós konferencia

2019.11.20. / Rimaszombat / Egy vérből valók vagyunk?! címmel cigánymissziós konferenciát tartanak 2019. november 20-án, szerdán Rimaszombatban, a Csillagházban. ...

Élő reménység - előadássorozat

2019.11.21. / Királyhelmec / Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja előadássorozatot szervez lelkészek és gondozók részére gyászfeldolgozás, veszteségfeldolgozás témakörben november 21. és 23. között 9 ... ...

Keresztyén Szavaló- és Prózamondó verseny

2019.11.23. / Jóka / Az Emmaus polgári társulás 2019. november 23-án, szombaton 10.00 órai kezdettel Keresztyén Szavaló és Prózamondó Versenyt szervez a gyermekek és ... ...

Nyugdíjas lelkészek találkozója

2019.11.23. / Dunamocs / A Komáromi Református Egyházmegye szervezésében 2019. november 23-án, szombaton nyudíjas lelkészek találkozójára kerül sor Dunamocson. ...