Kapcsolatok – Kovács József (ism.)

Kapcsolatok – Kovács József (ism.)

Kapocs egy nyakék két vége között, összeköttetés két földrész között, kötelék két ember között. Be és kikapcsolunk nyakékeket, összekapcsolunk földrészeket, kötelékek fűznek össze szeretteinkkel...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kapocs, összeköttetés, kötelék. Ugyanarról beszél, másképpen. Ugyanazt jelenti. Kapocs egy nyakék két vége között, összeköttetés két földrész között, kötelék két ember között. Be és kikapcsolunk nyakékeket, összekapcsolunk földrészeket, kötelékek fűznek össze szeretteinkkel.

De milyen az a kapocs, mikor kapcsoljuk és hogyan ki s be, milyen az összeköttetés, milyen a kötelék.

Ha játszhatunk egy kicsit (megtehetjük): nézzünk ki most egy pontot, valahol a fejünk felett. Egy olyat keressünk, ami magasan a fejünk felett van, amihez fel kell emelni a tekintetünket. Legjobb a lámpa a plafonon, vagy, ha épp az ablakon bámulunk ki, nézzünk el a távolba. Sikerült? Most tekintetünk, s talán gondolataink is messze kalandoznak. Most lassan próbáljuk meg megérinteni azt a tárgyat, amelyik a legközelebb van kezünkhöz, ami elérhető. Tegyük mindezt anélkül, hogy tekintetünket a magasból visszaemelnénk. Ha elsőre nem sikerült így elérni azt a dolgot, ami pedig a legközelebb esik hozzánk, ne lepődjünk meg. Nézésünk, látásunk kapcsolatteremtő ereje hiányzott. Túl messzire néztünk, s nem láttuk a közelben lévőt.

De lehet ez fordítva is – most ezt már ne játsszuk el, mert veszélyes lehet – ha megyünk az utcán és folyton a lábunk elé nézünk, könnyen előfordulhat, hogy nem veszünk észre egy ismerőst a túloldalon, nem is beszélve a talajszinttől magasabban lévő akadályokról. Ilyenkor nincs kapcsolatunk – látásban, észlelésben – a messzeséggel, a távollal. Autósok tudják, kezdő autóvezetők gyakorolják, hogy nem az autó orrát kell nézni vezetés közben, mert úgy nem lesz meg a kapcsolat az út és a vezető figyelme között.

Pedig járni is, vezetni is meg lehet tanulni, majdnem, hogy könnyedén. Mégis gyakorolni kell. Szüntelenül.

És igazak ezek a megállapítások kötelékeinkre is. Mert, ha igaz, hogy az égbe bámulva nehezen érjük el a hozzánk egyébként közel lévő dolgokat és az is, hogy a földet nézve rengeteg dolgot szalaszthatunk el, mennyire igaz ez a tőlünk kissé távol eső dolgokra. Tárgyakra, emberekre - a hozzánk közel lévőkre, akikkel egy köteléket alkotunk.

Olyan magasra nézünk, hogy a feléjük tett mozdulataink tétovák és esetlenek lesznek? Szorosabbra kell fonnunk a látás teremtette köteléket, „be kell kapcsolnunk" a közelség-érzékelőt.

Olyannyira a földre szegezzük tekintetünket, hogy elkerüljük a magasság lehetőségeit? Fel kell emelni a szemünket, be kell kapcsolnunk a távolság- és magasságérzékelőt. Kapocs, összeköttetés, kötelék. Egyik sem létezik a másik nélkül és nincs semmi értelme, ha nincs bekapcsolva...

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Legyen jövője a magyarságnak - Szepsiben átadták a református bölcsődét

Ünnepi alkalom keretében adták át szeptember 15-én rendeltetésének Szepsiben, az egyházközség által alapított, mintegy tizenöt gyermek számára kialakított református bölcsődét. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak ... ...

Felüdítő szavak és finomságok a Családi Pikniken

Kemény padok, fehérre festett templomfalak, orgonaszó, ájtatos csönd, vagy puha pokróc, millió színben pompázó természet, gitárzene, zsibongás? A felsoroltak közül minden bizonnyal többen az utóbbiakat ... ...

Menedék, otthon és védelem - átadták a Mózeskosár református bölcsődét Zselízen

Ünnepi istentisztelet keretében adták át a zselízi magyar tanítási nyelvű gimnázium volt épületében a tizenkét gyermek számára kialakított Mózeskosár bölcsődét, valamint az önkormányzati Cimbora óvodát ... ...

A Világosság református egyházi műsor 2019. szeptember 8-ai ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: Belsazár lakomája és a falon megjelent írás, református óvodát adtak át Tornalján, az érsekújvári gyülekezet ... ...

Családi piknik

A családok fontosságát is hangsúlyozva szervezi meg a Zempléni Egyházmegye azt az egyházmegyei alkalmát, amelyre 2019. szeptember 8-án 14:00 órai kezdettel a nagykövesdi vár ... ...

Események

Zenés istentisztelet

2019.09.21. / Somorja / A Sacra folk - ökumenikus népi dicsőítő zenekar népzenés istentiszteletet tart 2019. szeptember 21-én, 18.00 órakor szombaton a somorjai református templomban. ...

Zenés istentisztelet

2019.09.22. / Komárom / A Sacra folk - ökumenikus népi dicsőítő zenekar közreműködésében népzenés istentiszteletre kerül sor 2019. szeptember 22-én, 10.00 órakor vasárnap a komáromi ... ...

Zenés istentisztelet

2019.09.22. / Madar / A Sacra folk - ökumenikus népi dicsőítő zenekar közreműködésével népzenés istentiszteletre kerül sor 2019. szeptember 22-én, 15.00 órakor vasárnap a madari ... ...

Beiktatás és hálaadás

2019.09.22. / Gúta / 2019. szeptember 22-én, vasárnap 15.00 órakor ünnepi istentisztelet keretében szentelik Gútán az egyházközség gyülekezeti házát, valamint beiktatják tisztségébe az egyházközség ... ...

Családi nap

2019.09.28. / Megyercs / Családi napot szerveznek 2019. szeptember 28-án, szombaton 10.00 órától Megyercsen. Meghívott vendégként az eseményen részt vesz a koreai gyülekezet Park ... ...