Kisebbségben – Kovács József (ism.)

Kisebbségben – Kovács József (ism.)

Könnyebb lenne. Menni a tömeggel, rendületlenül, élni arctalanul és harctalanul. Mert fárasztó szembeszállni. Mert nehéz kiállni. Mert, mert...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Hogy ki van kisebbségben, azt bárki könnyedén meg tudja fogalmazni. A kisebbség különbség. Olyan különbség, amelyet kevesen képviselnek. Mégis, valószínűleg a média hatására, rögtön valamely etnikumra gondolunk a kisebbség kapcsán. Mintha csak egy népcsoport lehetne a különbözőség állapotában. Mintha nem volnánk valamennyien – más-más okok miatt, kisebbségi helyzetben. Vagy volna valaki, aki mindig azt gondolja, mint a többiek, mindig azt teszi, mint mások, úgy él, úgy beszél, úgy Van, ahogy a többiek? Megesik, hogy a gyermekem – a barátaival együtt elmaradottnak ítél. Kisebbségben vagyok. Megesik, hogy a szüleim – és rokonaim túl „modernnek" tartanak. Kisebbségben vagyok. A szomszédok túl soknak találják a virágokat a kertemben, vagy éppen túl kevésnek, túl zajosnak éreznek, vagy éppen túl halknak, a munkatársaim strébernek gondolnak, vagy éppen lustának. Kisebbségben vagyok. Kinéznek, megnéznek, átnéznek, lenéznek, kibeszélnek, megbeszélnek, átbeszélnek, lebeszélnek. Mindez miért? Mert egyedül - vagy kevesen - vagyunk gondolatainkkal, beszédünkkel, az életünkkel. „Tedd másként! Állj át!" - záporozzák mindenfelől a feladásra buzdítók. Valóban. Könnyebb lenne. Menni a tömeggel, rendületlenül, élni arctalanul és harctalanul. Mert fárasztó szembeszállni. Mert nehéz kiállni. Mert, mert... És feladom, megadom, átadom magam. Érdemes? Hol maradok akkor én? No persze nem vagyok tökéletes. Gondolhatom, mondhatom, sőt, gondolom, mondom is sokszor rosszul. Ezért fontosak mások észrevételei. Meghallgatva és megköszönve a kritikát, változtatni is képes vagyok. De a Bólogatójánosok körét nem érdemes gyarapítani. Van, amit a lelkemmel, szívemmel érzek, hogy Jó. Mert szeretet van benne. Mert élet van benne. Kisebbségben vagyok tőle, de én tudom: ez a Jó Út. Csak így lehet élni. Csak így érdemes. Vagy azért, mert majd az idő dönti el egy döntés, egy különbség értékét. Más korok, más eszmék másként értékelnek, elég csak híres nagy költőinkre gondolnunk, József Attilának például a leghíresebb és talán legfontosabb kötetéből a „Nagyon fáj" címűből alig fogyott megjelenése idején. Most különleges értéket képvisel, akkor alig értékelte valaki. Kisebbségben lenni jelenthet veszélyt – példánknál maradva József Attilát, a nagy költőt haláláig kínozta az elismerés hiánya és ez kihatott egész életére, de művészetével nem fordult szembe, maradt olyannak, amilyen. Sok negatív csengésű szóval illethetnénk, eggyel nem: hogy ne lett volna őszinte. Mert kisebbségben lenni a szembenézést, az őszinteséget is jelenti. A különbségeket elismerjük, de nem értékeljük túl. Kisebbségben lenni azt jelenti: tisztelem a többség véleményét, sőt: demokráciában el is fogadom-végrehajtom. De tudok arról és ezt mások előtt is vállalom: amit gondolok érzek, amilyen vagyok az más. És nem mindig a több az erősebb. Van amikor a kevesebb több.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Lelkésztovábbképző Berekfürdőn a társadalomszemlélet jegyében

Protestantizmus és társadalomszemlélet címmel szervezte meg 2019. június 11. és 14. között országos lelkésztovábbképzőjét a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Berekfürdőn, a Megbékélés házában. A hét ... ...

Tahi csendeshét

A Bősi Református Egyházközség és az alistáli Te Deum Laudamus polgári társulás Kik a boldogok? Testi-lelki egészség címmel 2019. augusztus 19. és 25. között csendeshetet ... ...

Egységnap előtt és után

Tavaly októberben Kassai Gyula esperes arra a nemes feladatra jelölt ki, hogy az Egységnap előkészítésébe bevont valamennyi Kárpát-medencei egyházmegye barsi küldöttjeként vegyek részt Berekfürdőn egy ... ...

25 éves a Calvin János Teológiai Akadémia

A komáromi Calvin János Teológiai Akadémia 25 évvel ezelőtti indulására emlékeznek 2019. június 22-én, szombaton 14.00 órakor volt diákok és tanárok. ...

A spiritualitás újrafelfedezése

A németországi Josefstalban 2019. május 13-22 között ezzel a címmel tartották meg az 52. Ökumenikus Tanulmányi Kurzust. a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Antala Éva nagyölvedi ... ...

Események

Egyházmegyei családi nap

2019.06.22. / Szádalmás / Az Abaúj-tornai Református Egyházmegye 2019. június 22-én, szombaton családi napot szervez Szádalmáson. ...

Fiatalok találkozója

2019.06.22. / Ipolyság / A Firesz Duna Mente 2019. június 22-én, szombaton 15.00 órakor ifjúsági találkozót szervez az ipolysági református parókián. Áhítatot tart és ... ...

25 éves a Calvin János Teológiai Akadémia

2019.06.22. / Komárom / A komáromi Calvin János Teológiai Akadémia 25 évvel ezelőtti indulására emlékeznek 2019. június 22-én, szombaton 14.00 órakor volt diákok és ... ...

Diplomaosztó és doktoravató közgyűlés

2019.06.23. / Komárom / A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara 2019. június 23-án, vasárnap 15,00 órakor a komáromi református templomban istentisztelettel kezdődő ünnepi ... ...

Koncert

2019.06.25. / Komárom / A Koreai Presbiteriánus Egyház Nőszövetségi Énekkara 2019. június 25-én, kedden 18.00 órakor koncertet ad a komáromi református templomban. ...