Keresés űrlap

Európa rádió

A Tiszántúli Református Egyházkerület ezen a nyáron is megrendezi Örökségtáborait. Korábban egy pályázati támogatásnak köszönhetően éveken át ingyenesen biztosították ezt a lehetőséget a református közösségeknek, nagyrészt hátrányos helyzetű, rászoruló vagy fogyatékkal élő gyerekeknek.

Zajlik a pótfelvételi eljárás a Sárospataki Református Hittudományi Egyetemen. A következő percekben dr. Nagy Károly Zsolt tudományos rektorhelyettessel a református közösségszervező alap- és mesterszakról beszélgetünk.

A Kérsemjéni és Nábrádi Református Gyülekezetekbe járó diáklányok az elmúlt években focicsapatot alakítottak, és már számos eredményt értek el a sportpályákon. Koós Ákos a gyülekezetek lelkipásztora a csapat koordinátoraként és mentoraként sokat foglalkozik a lányok lelki egészségével is.

Lezárta 494. tanévét a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem. Dr. Enghy Sándor rektor beszédében „még mindig” történelminek nevezte a véget ért tanévet, ugyanis – mint elmondta – bár az előző, 2023-24-es tanulmányi időszakot már nem akadémiaként, hanem egyetemként fejezte be egy évvel ezelőtt az intézmény, de a mostani volt az első olyan tanév, amelyet szeptembertől júliusig már teljes egészében az egyetemi cím birtokában teljesített intézményük.

A bűnbánat himnuszát, az 51. zsoltárt magyarázza a következő percekben Dezső Attila sátoraljaújhelyi református lelkipásztor.

2025. június 29-től július 2-ig, „El ne késs!” címmel egyházmegyei evangelizációs alkalmakat tartottak a Szatmári Református Egyházmegyében a jánki, a milotai, a szamosújlaki és a tisztabereki gyülekezetekben.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség idén is meghirdette népszerű nyári alkalmait, a „Szerelmes Nagytemplom” programsorozatot. A cívisváros ikonikus épületében keddenként a felfedezés, szerdánként az élmények, csütörtökönként pedig a zene áll a középpontban egészen az augusztusi Virágkarneváli hétig.

Megjelent a Református Tiszántúl idei második száma -„Fiatalok gyülekezetben és iskolában”- alcímmel
A Tiszántúli Református Egyházkerület negyedéves lapjában ezúttal a legtöbb cikk ezzel a területtel foglalkozik, reflektálva a református egyházban 2025-re meghirdetett „ifjúsági szolgálat éve” tematikára.

Templomfelújítás miatt lecseréli a dunakeszi gyülekezet a fenyőből készült padjaikat, úrasztalát és más berendezéseiket. A bútorokat azonban nem kidobják, eltüzelik, vagy eladják, hanem kerestek egy másik református gyülekezetet, akik szívesen tovább használnák azokat. Mindösszesen hét perc elég is volt ahhoz, hogy új gazdája legyen a dunakeszi bútoroknak.

Új lelkipásztora van a szikszói reformátusoknak. Szabó Pál és családja Debrecenből érkezett Abaúj kapujába. A Tiszántúli Református Egyházkerületből, a Tiszán Innenibe hozta az élet. Az első Istentiszteletét is megtartotta. Hosszú ideje már annak, hogy a város állandó lelkész nélkül éli mindennapjait.

Alt
Sola
Alt
Alt
Alt