Könyvbemutató november 17-én vasárnap a Sajószentpéteri Bányai Református Egyházközségben
"Ötvenöt év a szószéken" címmel megjelent kötet bemutatóját tartják november 17-én vasárnap 9 órától a Sajószentpéteri Bányai Református Egyházközségben. A kiadványban néhai Dr. Horváth Barna református lelkész, borsod–gömöri esperes, teológiai tanár válogatott prédikációi, igemagyarázatok és szolgálatok, kéziratok olvashatóak. Mindezeket Horváth Barnabás Dávid szerkeszti és adja ki, édesapja halálának tizedik évfordulójára.
A magyar reformátusság egyik legfontosabb épülete, az ország Nemzeti Emlékhelye, Debrecen város szimbóluma és látogatott turisztikai célpontja a Nagytemplom. Az ikonikus épület most 200 éves.
Az intézmény kisgyermekeknek és családjuknak kínál esélyt a felzárkózásra, az édesanyáknak tanácsadással segítenek a gyereknevelésben
Megújult az Ökumenikus Segélyszervezet Biztos Kezdet Gyerekháza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőújfaluban. Boldogkőújfalu a Gönci járáshoz tartozik, ami Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű járása. A Segélyszervezet által az elmúlt évben átvett és széles körű összefogással teljesen felújított épületbe költöztetett intézmény a kisgyermekeknek és családjuknak kínál esélyt a felzárkózásra.
Már érdemes kérni az oltást, amelynek beadása után két hét alatt alakul ki a védettség
A héten már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag, a rizikócsoportba tartozók és a 60 év felettiek számára az 1,3 millió adag ingyenes vakcina már elérhető, megyénkben 80.000 ingyenes oltóanyag áll rendelkezésre.
Tizenegyedik alkalommal tettek esküt a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium azon tanulói, akik önként vállalják, hogy nem szoknak rá a dohányzásra. Idén 29 kilencedikes diák csatlakozott a FÉK, vagyis a Füst Nélkül Élők Közösségéhez, velük együtt a dohányzást elutasítók száma túllépte az ötszázat. Összeállításunkban először Szajkó József nyugalmazott pedagógust, a mozgalom kiötlőjét és motorját hallják.
1,3 millió ingyenes influenza elleni védőoltás van a háziorvosoknál. A járvány még előttünk van, így érdemes már most beadatni az oltóanyagot. Az idei védőoltást is az ENSZ Egészségügyi Világszervezete ajánlása alapján állították össze.
„jelenleg a légszennyezettség az elsőszámú környezeti kockázat az emberek egészségére nézve”
Mintegy 400 ezer ember idő előtti halálát okozta a légszennyezettség 2016-ban az Európai Unió tagállamaiban - közölte a közelmúltban az Európai Környezetvédelmi Ügynökség. A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve. A finomrészecskék mikroszkopikus porszemek, amelyek általában a fosszilis tüzelőanyagok égésekor keletkeznek. A magyar statisztikák szerint a lakossági fűtés, égetés az elsőszámú légszennyező tevékenység, míg a második helyen a közlekedés áll, a régi dízel autók okozzák a legnagyobb problémát. A légszennyezésről beszélgetünk a következő percekben Tarr Katalinnal, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Iroda vezetőjével.
A szabadtéri tárlat életképeket jelenít meg a segítő szakmában dolgozók áldozatos munkájáról és a rászorulók mindennapjairól
Első, vidéki állomására érkezett a Jószolgálati-díj 2018/19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítás. A Városház téren elhelyezett szabadtéri tárlat életképeket jelenít meg a segítő szakmában dolgozók áldozatos munkájáról és a rászorulók mindennapjairól. A szabadtéri kiállítás egy hónapig látható a téren. A tárlat megnyitóján jelen volt a tavalyi év borsodi díjazottja, Tisza Levente is.
Vajon lehet-e már tudni, hogy milyen telünk lesz? Egyáltalán, hogyan készülnek az időjárás-előrejelzések? Na és mennyire tartja megbízhatónak ezeket egy szakember? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a következő percekben Allaga Tamással, a Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelező meteorológusával.
A polgármester hangsúlyozta: szakmai szempontok alapján döntenek a főbb betöltendő pozíciókról
November 8-án 17 órától tartja alakuló ülését az új miskolci közgyűlés. Itt döntenek majd az alpolgármesterek személyéről, és kiderül az is, kik lesznek a képviselőcsoportok, illetve bizottságok vezetői. Veres Pál polgármester rádiónknak adott csütörtöki interjújában ismét azt hangsúlyozta: szakmai szempontok alapján döntenek a főbb pozíciókról. Miskolc új polgármesterét az MVK Zrt.-nél kialakult válsághelyzetről, a kampány során megfogalmazott célokról és a jövőbeni tervekről is kérdeztük.